Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az U-17-es és az U-19-es csapatunk, az eredmény pedig magáért beszél.

Nem kis fába vágta a fejszét a két utánpótlás csapatunk. Egy vegyes felállásban összerakott U-17-es és U-19-es válogatott játszott szerdán a Nyíradony VVTK felnőtt, megyei I. osztályú csapatával. Profi hozzáállással, jó szellemben léptek pályára fiataljaink, akik nem ijedtek meg tulajdonképpen semmitől, ennek pedig meg is lett az eredménye.

Balmazújvárosi FC (U17 & U-19 vegyes) – Nyíradony VVTK (Felnőtt) 7-2 (2-0)

Helyszín: Balmazújvárosi Edzőközpont

Balmazújvárosi FC: Ferenczi József (K) (Berencsi Sándor (K), 46′) – Gyurcsák Márk, Papp G. Benedek, Tóth Gábor, Csige Zsolt – Molnár Szabolcs, Juhász Sándor (Heczel Dániel, 60′), Fegyverneki Zsigmond (Szabó Szabolcs, 69′), Darvay Ferenc (Harangi Norbert, 46′), Márkus Sándor (Harsányi Bence, 60′) – Csörgő Raul.

Gólszerzők: Csörgő Raul (3), Tóth Gábor (2), Harangi Norbert (2) ill., Nagy Máté, Vass Gergő

“Rendkívül hideg, szeles időben ugyan, de kimondottan szellemesen, jól játszott a vegyes csapatunk. Még az ebben az arányban elért győzelmet is megérdemeltnek érzem.” (Lajos Ferenc, Utánpótlás szakágvezető, edző)