“Azzal a céllal térek vissza a focipályára, hogy megköszönjek mindent Balmazújvárosnak!” – kezdte mondandóját Czabán Joli, egykori labdarúgónk, aki most visszatér. 

Az U-19-es női labdarúgásban a szabályok megengedik, hogy úgy nevezett “túlkoros” labdarúgók is pályára lépjenek. Nem egy vereségünk oka ez volt már, hogy az ellenfélnél kihasználták ezt a lehetőséget, mi viszont nem. Most azonban mi is élünk a lehetőséggel, s már szombaton ott lesz a Kazincbarcika elleni mérkőzésen belső védőként a mentős. Igen, akit ma már a fiatalok “csak” mentősnek ismernek, pedig micsoda labdarúgó volt, s a legszebb, hogy újvárosi nevelés. “A DVSC-vel való veretlenségünkre vagyok a legbüszkébb a pályafutásomból, amikor bajnokok is lettünk. Azonban az ember soha ne felejtse el, hogy honnan indult. Az életet, az életem köszönhetem a sportnak, s így Balmazújvárosnak is.” – emlékezett vissza a kezdetekre Czabán Joli. Talán a sors fintora, de pont ezeknél a gondolatoknál vettem észre a karján a következő feliratot: „Soha ne add fel az álmaid, mosolyogj, és harcolj!” Így már mindent értek! Persze gondoltam én, de egyáltalán nem a következő “magyarázatra” számítottam: “14-szer műtötték a térdemet, s az elmúlt egy évben egy súlyos betegséget küzdöttem le az orvosok segítségével. Például innen ez a mondat a karomon, de sorolhatnék még dolgokat az életemből.” Itt bevallom őszintén (nem ma kezdtem interjúzni, és írni sem, de) egy percre megállt minden körülöttünk, az idő, a villa a kezemben, sőt még a busz is lefulladt a sarki cukrászdánál, nem hiszem, hogy véletlenül. De természetesen a folytatásban Joli azt is elárulta, hogy mi a célja a labdarúgással a köszönetnyilvánítás mellett. “A sport nevel az életre is. Hasznos tagja szeretnék lenni a csapatnak, s be szeretném bizonyítani, hogy Újvároson él a futball, nem szabad feladni, bármi is történjen él a sport, él a labdarúgás Balmazújvároson! Példaképként szeretnék viselkedni a fiatalok előtt. Nem biztos, hogy én leszek a csapat motorja, de mentálisan, fejben etalonnak érzem magam még mindig. Ha már a fegyelmezettségbe, vagy a küzdeni akarásba tudok adni a csajoknak valami pluszt, boldog leszek. A csajok és a szakmabeliek hozzáállása nagyon profi, s ilyen tiszteletet sem tapasztaltam még sehol és nagy megtiszteltetés, hogy Újváros színeiben futballozhatok” Az pedig, hogy mennyire komolyan gondolja ezeket Joli, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hét közben Murák Lászlóval, technikai vezetővel (nem mellesleg ő kereste meg Jolit, s csábította el a csapathoz) az Edzőcentrum körül jártunk, Joli pedig szabadrúgásokat lőtt, 140 kísérletig bírtuk számolni… Ő pedig csak ennyit tett hozzá: “Számomra soha nem volt, és most sincs lehetetlen!”

Joli, üdv újra a csapatban, Isten hozott, és sok sikert velünk!

P.I.