Elhunyt Csende Sándor

Életének 83. évében elhunyt Csende Sándor, az MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság Elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Labdarúgó Szövetség tiszteletbeli elnöke.

Csende Sándor 1936-ban született Gyöngyösön!

1958-ban került Debrecenbe, ahol a Tóth Árpád Gimnázium testnevelő tanáraként dolgozott. Emellett az edzőbizottság tagja, majd annak vezetője lett. Bekerült a megyei szövetség elnökségébe is, ahol később hosszú évekig az elnöki posztot is betöltötte, és 5 évig a Magyar Amatőr Labdarúgó Liga alelnökeként tevékenykedett.

1963-ban újabb mérföldkőhöz érkezett élete, ekkor került a DEAC NB II-es csapatához (1984-ben a Loki edzője is volt), s az egyetem testnevelési tanszékén 37 évet dolgozott. Ez idő alatt kerültek ki a “kezei” közül olyan remek labdarúgók, mint Sándor Tamás, Dombi Tibor, Madar Csaba, Bernáth Csaba és Böőr Zoltán. Nem is csoda, hiszen profi módon űzte az utánpótlásnevelést és a sportért való alázat tanítását, amelyet kollégái és az UEFA, valamint az MLSZ is elismert.

Számos kitüntetésben részesült, köztük 2016-ban a Magyar Arany Érdemkeresztet is megkapta.

A dehir.hu korábban készített interjújában elmondta, a pályája során arra a legbüszkébb, hogy sikerült válogatott labdarúgókat és kitűnő edzőket kinevelnie, és hogy az egyetemen olyan reformok bevezetésében volt főszerepe, melyekkel az egyetemisták megszerették a testnevelést.

A Balmazújvárosi Football Club vezetői, edzői, játékosai, munkatársai osztoznak a család fájdalmában és részvétüket fejezik ki.

Emlékét örökké megőrizzük!