Hosszúra nyúlt hét kezdete

A héten lesz olyan csapatunk az utánpótlásban, melyet több ízben is megszemlélhetünk. Az elmaradt mérkőzéseink pótlása miatt hosszú hét lesz ez a fiataloknak! 

Kivételesen két részre szedjük a hetet a fitalok szempontjából. Most foglalkozunk a hétközi mérkőzésekkel, később pedig majd a hosszú hétvégére eső találkozókkal.
Az elmaradt meccsek pótlása miatt kicsit feltorlódott most a meccsek sorozata, azonban igyekszünk mindenről időben beszámolni!

Szerdán a DVTK-t fogadjuk a “GÖCS”-ön. U-12-es csapatunk lép előbb pályára. 17:00-tól játszunk az eddig száz százalékos (5 meccs – 5 győzelem) Diósgyőr ellen. A borsodiak még gólt nem kaptak, ellenben már 20-at lőttek. A mieink eddig mind a négy mérkőzésüket elvesztették. 2-42 a gólkülönbségünk.
Az U-13-asok ugyancsak a DVTK együttesét fogadják, ők 18:30-tól lépnek a gyepre. Ebben a korosztályban is a tabella élén áll a Diósgyőr. Ugyancsak 5 meccs – 5 győzelem eddig a makulátlan mérlegük. 36-1-es a gólkülönbségük, a Kisvárdától kapták azt az egy gólt. A mieink eddig 4 meccset játszottak: 1 győzelem, 1 döntetlen, s 2 vereség fémjelzi eddig a szereplésünket. 11 gólt szereztünk ezidáig és 31-et kaptunk.
Mindenkit várunk szeretettel a mérkőzésekre!

Csütörtökön Karcagra látogat az U-17-es (16:00), valamint az U-19-es (18:00) csapatunk. A kisebbek a 4. helyen állnak jelenleg. 5 győzelmünk van eddig és 2 vereségünk. 36-17-es a gólkülönbségünk! A karcagiak jelenleg a az utolsók, mind a hat mérkőzésüket elvesztették. 6 gólt szereztek eddig és 43-at kaptak.
U-19-eseinknél kicsit más a helyzet. Mi a nyolcadikok vagyunk. 3 győzelem, 3 vereség és 1 iksz eddig a mérlegünk. 11-22-es a gólkülönbségünk. A Karcag a 6. helyen áll, 3 győzelmük van, 1 döntetlenjük, s 1 vereségük. A gólkülönbségük pedig: 19-10.

#HajráÚjváros #csakegyütt