Egykori középpályásunk – Tóth Gábor -, aki most az U-16-os lány csapatunk edzője, szívesen elevenítette föl emlékeit.

1982. márciusának idusától volt tagja a balmazújvárosi futballéletnek Tóth Gábor. Nem is akármeddig, ugyanis 20 évig, vagyis 2002 nyaráig erősítette utánpótlás, majd felnőtt csapatainkat a nagyszerű szélső.

Mi volt a legemlékezetesebb az itteni pályafutásából?

Maga a húsz év, úgy ahogy van, teljes egészében. Szerencsésnek tartom magam, hiszen mindig jó csapatokban játszottam. Nem feltétlenül az eredményekre kell itt gondolni, hanem magára a közösségre. Rám annyira nagy hatással volt az akkori közeg, hogy ma az meghatározza az edzői “ars poeticámat” is.

Ez mit jelent?

Arra törekszem mai napig is a csapataimnál, hogy mindenek előtt egy jó, összetartó közösséget alakítsak ki. Volt is kitől tanulnom ezt, remek edzőim voltak mindig: Végh István, Oláh Jani bácsi, Tóth János, Pál János (“az öreg cumis”), Urbán Pista bácsi, Szabó István (“Bélás”), Kegyes László, Tar László, Mikecz Béla bácsi, Szabó Béla bácsi, Nagy Lajos.

Kerek ez így. De melyik volt a legemlékezetesebb időszak?

Természetesen, amikor bajnokok lettünk (1992/1993.), valamint az azt megelőző időszak. Sokan erre úgy emlékeznek, hogy a “Kegyes Lacis időszak”. Az valami csoda volt.

Ha konkrétan egy meccset kellene kiemelnie, melyik ugrik be először?

Érdekes kérdés, most így hirtelen a Veszprém elleni Magyar Kupa mérkőzés ugrott be. Azt nem tudom, hogy miért, de valahogy most így ez jött elém, szép emlék.

Összejárnak még focizni, főzni az akkori csapattársakkal?

Sajnos ma már nem. Ahogy szokták mondani, az élet az nagy rendező. Mindenkit más, és más területre sodort az élet. Az első években még együtt szilvesztereztünk, megtartottuk a húszéves évfordulóját a bajnoki címnek, mostanra viszont az maradt, hogy távolról figyeljük egymás sikereit, egymás életét.

Ma már Ön is edző. Ez már gyerekkorában a pályán eldőlt, hogy edző szeretne lenni?

Szerintem igen. Végh István tanár úr volt ennek a letéteményese. A testnevelő tanári pálya biztos, hogy onnan indult. De még aktív futballista voltam, mikor már az edzői képzésre is jártam.

Ha jól tudom, az élet más területe is eldőlt az Ön számára, ha nem is a futballpályán, de szorosan mellette.

Rafinált az észrevétel, de így van. A feleségemet ott ismertem meg, ha jól sejtem, erre gondolsz. Nekünk futballedzésünk volt, nekik pedig kézilabda edzésük volt, ott kezdődött el, ott született ez a frigy.

Üzenne-e mai fejjel valamit az akkori Tóth Gábornak?

Semmin nem változtatnék, az biztos. Minden úgy volt jól, ahogy volt. Értem ezt a magánéletemre, és a sportpályafutásomra is. A futball engem mindenért kárpótolt. Lehettem volna sikeresebb, volt ajánlatom a DVSC-től, akkor az nem jött össze. Így volt talán megírva nekem. Kipróbálhattam magam külföldön, és pont ezekre mondom azt, hogy mindenért kárpótolt a foci. Azért edzősködöm ma, hogy valamit a sok jóért visszaadjak.

Végül: mit üzenne a fiataloknak?

Egyszerű leszek: Hajrá Újváros! A szívemben ez mindig ott lesz, és mindig csak ez lesz ott!

P.I.