Már egy ideje megszokhatták, hogy szerdánként felidézzük a múltat. Vagy Tar János könyvéből szemezgetünk – persze a teljesség igénye nélkül, amiről találunk információt -, vagy beszélgetünk, most ez utóbbi következik.

A balmazújvárosi sporttörténelemből ezúttal egy nehézkes, de annál fontosabb bennmaradás kerül szóba, valamint egy feljutás is, hiszen ez a kettő volt, hogy egy edző nevéhez fűződött. A héten a Diósgyőri VTK NB I-es labdarúgó csapatának jelenlegi vezetőedzője, Feczkó Tamás adott nekünk interjút.

Hogy emlékszik vissza a vezetőedzői felkérésre?

Fél évvel a vezetőedzői felkérés előtt voltam már pályaedző a klubnál, a jó kapcsolat pedig megmaradt a vezetőkkel is és a játékosokkal is. Majd egy vasárnap reggel csörgött a telefonom, s Dr. Tiba István ajánlotta fel ezt az új lehetőséget. Őszintén, pont a negyedik mérkőzés után vártam amúgy is ezt a megkeresést látva a sorsolást, csak azt nem gondoltam, hogy már kora reggel meg is érkezik ez a telefon, de nagyon jól esett, nagyon boldog voltam.

Mi volt a személyes célja Újvároson?

Bent akartam tartani a csapatot, ami nagyon nagy kihívás volt. A második edzést vezényeltem, ami után azt mondtam, hogy ez a csapat teljesen jó ahhoz, hogy elérjük ezt a célt. Hál’Istennek be is bizonyították a srácok, amit vártam tőlük.

Mi a legemlékezetesebb pillanat Újvárosról önnek?

A bennmaradás, és a feljutás természetesen. A bennmaradás volt a keményebb feladat, hiszen nagy volt a hátránya a csapatnak akkor, ráadásul egy igen komoly sikertelenségi széria előzte meg a munkásságomat a klubnál, nem volt egyszerű összeszedni a társaságot fejben.

A feljutás mekkora extázis volt?

Arról azt mondanám, hogy az addigi edzői pályafutásom csúcsa volt. Minden egyben volt: a csapat, a játékosok, a vezetőség, az infrastruktúra, a szurkolók. Nagy menetelés volt, ráadásul egy úgymond döntőmeccsen jutottunk fel az NB I-be. Azóta is gratulálnak nekem is, hogy bajnokok lettünk, pedig második helyen végeztünk, de érdekes, hogy sokakban úgy maradt meg az a teljesítményünk, mintha megnyertük volna az NB II-t. A Kisvárda elleni meccs előtt szerdára már nem voltak jegyek, csak annyi, amennyit kötelező volt fenntartani a meccs napjára, de még a Kisvárda elleni mérkőzés napján is sorok kígyóztak a pénztárak előtt. Hatalmas élmények maradnak ezek örökre, melyekből mai napig jó táplálkozni.

Ez a balmazújvárosi időszak miben tett hozzá az ön pályájához?

Szinte mindenben! Mai napig a második otthonomként tekintek Balmazújvárosra. Mikor odakerültem, s ott dolgoztam, szimpatikus volt az egész közeg, az egész város, jó emlékek fűznek oda. Egy közös cél volt, ami mindent megelőzött, ez pedig maga a csapat volt. Mindenkinek mindennél előrébb való volt.

Mi a legfőbb tanulság önnek Balmazújvárosból?

Az, hogy lehet nagy dolgokat elérni, ha olyan csapat áll mögötted, amilyen ott volt. A játékosokkal való viszony pedig ott annyira jó volt, hogy abból igazán lehetett tanulnom. Mai napig, ha bármelyik volt balmazújvárosi játékosommal beszélek, mindig azt mondják, hogy nincs még egy olyan csapat, mint akkor Újvároson.

Mai fejjel csinálna valamit másképp a fiatal énje?

Ha mondhatok egy személyes dolgot, úgy sem titok: mivel neked matektanárod voltam, mindig csillagos ötöst adnék. Persze a viccet félretéve; a prevencióra, a megelőzésre több időt fordítanék, komolyabban venném. Ha nem lett volna ennyi sérülésem, akkor a karrierem valószínűleg tovább tartott volna, így viszont egész fiatalon lehettem edző. Szóval összességében egy ide, egy oda.

Az utolsó kérdés önhöz is az, hogy mit üzenne a fiataloknak?

Higgyék el, hogy a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét!

Jövő héten folytatódik sorozatunk….

P.I.